Sok helyen átláthatóbbá teszi a szabályozást az új Munka Törvénykönyve, változások lesznek az atipikus munkaviszonyok körében és megjelenik egy új alapelv, a méltányos mérlegelés elve ? mondta el Dr. Takács Gábor a CompLex Kiadó ? a holland Wolters Kluwer csoport tagja által április végén szervezett BérMozaik konferencián, amely ezúttal is a bérszámfejtéssel és társadalombiztosítással foglalkozó szakemberek számára szolgált iránytűként.
Kevesebben kaptak állást az első három hónapban, mint egy évvel korábban. A 17 ezres csökkenést csak kis mértékben tudta ellensúlyozni, hogy a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt a négyszeresére duzzadt. A keresetek viszont növekedtek nemzetgazdasági szinten: 219 200 forint volt a bruttó átlagbér.
Úgy érzed, elég precízen és jó dolgozol ahhoz, hogy előléptessenek vagy fizetésemelésben részesítsenek, ám ezek valahogy mégsem történnek meg? Esetleg jó ideje munkát keresel sikertelenül, annak ellenére, hogy irigylésre méltó önéletrajzzal büszkélkedhetsz?
Az elkövetkező egy évben bizonyosan lesz munkájuk a NABI (North American Bus Industries) Gyártó és Kereskedelmi Kft. kaposvári gyárában dolgozóknak, annak köszönhetően, hogy a Los Angeles-i közlekedési vállalat a céggel 2008-ban megkötött keretszerződésből most újabb 150 autóbusz karosszériájának elkészítésére adott megrendelést - mondta Pais Nimród igazgató az újságíróknak szervezett csütörtöki gyárlátogatáson.
A legjobb jelöltre van szüksége és azonnal? Mi megbízható megoldást kínálunk problémáira: www.allasnet.hu! Soha nem volt még ilyen egyszerű a toborzás. Találja meg a legfelkészültebb jelölteket, legmegfelelőbb szakembereket! Hirdessen weboldalunkon! Érje el, mind az aktív álláskeresőket, mind az aktívan dolgozó, de váltásra nyitott szakembereket és válogasson Ön közülük.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP-2.1.3-12 jelű, „Munkahelyi képzések támogatása” konstrukciókhoz elérhetők a kitöltőprogramok, illetve a kiírások beadási határideje módosult. A pályázatok benyújtására 2012. május 18-tól van lehetőség-tudatta az nfu.hu.
- A napokban vásároltam a fényképezőgépemhez vakut, de nem működik. Kedves Vásárló! Megvizsgáltuk a készüléket, és nekünk működött. Igaz, mi tettünk bele elemet